Nem rész-

Sziasztok! Sajnálom, de most nagyon sokáig nem tudok részt hozni. :((( Köszönöm az oldalmegjelenítéseket, és a plusz egy feliratkozót <3 Új rész: március 15-16-án. Addig is legyetek jók :)) Have a nice day xx

02-Remény

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb hozni az új részt, de rengeted dolgom volt..:/ Ez a rész ritka szar lett, és még rövid is, amiért előre is bocsánatot kérek..Jó olvasást!:)) Have a nice day*

- Rosie! Karen!- kiáltott anyukám. Fölemeltem a fejem. Karen két kis keze szorgosan csomagolta az ajándékokat. Mosolyogva figyeltem, ahogy a masnikkal bajlódik.

- Hagyd majd én!-vettem el tőle, mire egy puszit nyomott az arcomra. Odament az asztalhoz, majd egy tollat vett ki a fiókból.

- Ez anyáé..- mutatott a dobozra, ami a kezemben volt.-  nagyiék, Sherlott nénikéjé, Georgiaáé..-sorolta a neveket, ahogy végig nézett az ajándékokon. Hirtelen kipattantak a szemei. -Hoffmann teljesen kiment a fejemből..-kapott a fejéhez, szája rögtön legördült, és kétségbeesetten nézett rám. Karen alig volt hét éves, még is mindig mindenről gondoskodott, ha valamit elfelejtett rögtön a síró görcs kerülgette. Minden apró ünnepen ő csinálta az ajándékokat. Imádta, ha az emberek az ő tettei miatt boldogok.- Meg fog sértődni..

- Ne aggódj! Nem lesz mérges..-nevettem fel. Épp válaszolt volna, mikor anya rontott be az ajtón.

- Gyerekek! Mindenki rátok vár!- mondta mérges arccal, ám mikor meglátta az ajándék kupacokat finom ráncai rögtön kisimultak. Karen megfogta a ajándékokat, majd  meg fogva a kezemet az ajtó felé indultunk. Karen leszaladt a lépcsőn, és a vendégek ölébe vetette magát. Lemoshatatlan mosollyal mentem le a lépcsőn, mikor csöngettek.

- Nyitom!-kiáltottam, kinyitottam az ajtót, majd mikor megláttam az előttem álló fiút, a nyakába borultam.

- Szia kicsim!- adott egy csókot a számra.- Boldog Karácsonyt!-nyomott a kezembe egy dobozt. Mosolyogva elvettem tőle, majd hosszan szenvedélyesen megcsókoltam. Megfogtam a kezét, és bevezettem a nappaliba.

- Szia Hoffmann!- biccentett nagyapa mosolyogva.

- Jó napot Rob!- intett, majd a vendégeknek köszönve behúzott a konyhába.

- Édeseim, megértem, hogy rég nem láttátok egymást, de segítenétek?- szakította csókunkat félbe anya. Hoffmann vörösödve elhúzódott tőlem, majd megölelve anyát, két pusziban részesítette. Gyorsan bedobtuk a sütőbe a pulykát, majd mi is bementünk a nappaliiba. Mosolyogva figyeltem, ahogy Karen nagyiéknak mesél. Fölnéztem Hoffmannra. Meredt tekintettel nézte a padlót, közben a kezén lévő bőr karkötőt birizgálta. Valami nem stimmelt. Valami baj volt. 

Hirtelen fölálltam, mikor anya szólt ki a konyhából.

-Kicsim, segítenél?- kérdezte. . Beleharaptam alsó ajkamba, majd végig néztem Hoffmanon. Sóhajtva bólintottam, majd odacsoszogtam hozzá. Gyorsan megterítettem. Betereltem az emberek a konyhába, és neki láttunk a vacsorának. Hoffmann nem nézett rám, csak bámulta az ételt. Kezdtem nagyon aggódni, és azt kívántam bárcsak kettesbe lehetnék vele, hogy megbeszéljük.

Miután vége lett a vacsorának, segítettünk elpakolni, majd a vendégek is lassan hazamentek. Szemmel Hoffmannt kezdtem keresni, ám nem láttam sehol. Anyára néztem, aki az emelt felé biccentett. Fölfutottam, majd a szobámhoz mentem. Az ágyamon ült, és meredten bámult ki az ablakon.

- Minden oké?-huppantam le mellé.

- Itt aludhatok?- kérdezte, de tekintetét mindig az ablakon tartotta. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Öm..persze...-mondtam, majd bementem a fürdőszobába. Levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. A forró víz égette a hátam, de különösen jól esett. 20 perc múlva mosolyogva hagytam el a fürdőszobát. Ám mikor kiléptem rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Anyukám egy székhez kötve ült, szája le volt ragasztva... sírt, és a fejét rázta. Kiabálni próbált... Nem értettem semmit. Ledobtam a kezemből a ruháimat, és odarohantam hozzá. Leszedtem róla a tapaszt..Azt hajtogatta, hogy vigyem el innen Karent. Éppen a kezét szabadítottam volna ki, mikor valaki fölrántott a földről, és ellökött a falhoz. Egy pillanat erejéig elvesztettem az eszméletem de rögtön észhez tértem, mikor meghallottam Karen síró hangját, majd  a másik pillanatban, őt is odalökték mellém. Hoffmann állt előttem. Szívem ketté hasadt. Nem hittem el.. Egy kés és egy pisztoly volt a kezében. A pisztolyt felénk tartotta.

- Ha bármelyikőtök megmozdul..-mondta..- Végetek..- anyára emelte a kést.- Egy hónapja kezdődött minden...Anyátok és apám összevesztek.. Nagyon csúnyán. Rajtad Rosie! Te indítottad a vitát! Anyátok üveget dobált apámhoz, aki rögtön belehalt a sérüléseimbe. És tudjátok miért? Mert anyád azt akarta, hogy jó suliba mehess, ám ez  csak akkor lehetett ha mi.-mutatott kettőnkre.- szakítunk.. De ezt apám nem akarta...Csak emiatt!-ordította.- Ez a mocskos kurva tönkre tett mindent!-ordította. Keze a kést szorongatta. Anyáéra néztem. Sírva rázta a fejét.. Potyogtak a könnyeim. Nem értettem mi történik körülöttem. -Te is egy ilyen mocskos kurva vagy, tőle örökölted...-Suttogta..-Tudod Ros én szerettelek tényleg..-nézett mélyen a szemembe. Odahúztam magamhoz Karent, aki halkan sírva nézte anyát. Könnyes lett a szemem.- De változnak a dolgok..- mondta, majd egy halálos vágást mért anyukám nyakába.

-Neeeee!- ordítottam. Hirtelen kinyíltak a szemeim. A motelbe voltunk. Csak egy rossz álom volt. Újra kellett élnem az egészet.

 Hoffmann éppen a fürdőszobából jött ki. Arcomon könnyek ezre folyt. Odajött hozzám, majd letörölte őket.

- Rosszat álmodtál?-kérdezte lebiggyesztet ajkakkal. Ideges lettem tettet együtt érzésétől.

- Hagy békén!- löktem el magamtól. Majd fölállva be akartam futni a fürdőszobába, ám megfogta a kezem és a földre rántott.

- Hogy mersz így beszélni?- sziszegte. Felpofozott, majd fölrántva a földről, neki lökött a falnak. - Majd most megtanulod!-jött oda, majd megszorította az államat. Egy erős ütést mért a hasamba. Valószínűleg ha nem fogott volna, összerogytam volna. Szememből folyt a könny. Még egy erősebb ütött, mitől köhögni kezdtem. Megfogta a torkom és nekinyomott a falnak. Éreztem hogy fogy a levegőm.

- Kérlek..-suttogtam. Egy ideig meredten nézett a szemembe. Keze ökölbe volt, felkészültem még egy ütésre, ám elengedett, én meg a földön rogytam össze.

- Öltözz! Nem sokára indulunk!-mondta komoran, majd kisétált az ajtón.

Bágyadtan néztem ki a kocsiablakon. Újra úton vagyunk, egy újabb áldozat felé. Szívem szerint, kiugortam volna a kocsiból, de itt a bökkenő. A húgomat nem hagyhatom magára. És ezt tudta is jól Hoffmann ezért hagyta őt életbe, hogy fölhasználja ellenem.

 Már legalább 8 órája úton voltunk, mikor Hoffmann lehalkította a zenét. Oldalra pillantva megláttam a táblát: "London". Lehúzódott.

  Megint kezdődik.

- Felkészültél?-kérdezte mogorván. Tudtam, hogy haragszik.

  -Nem

-Igen..-suttogtam. Hoffmann egy pillanatra rám emelte a tekintetét.

-Rá hosszabb időt kapsz.. Mivel ő egy régi ismerősöm, akinek mélyen megakarom bosszulni, amit tett. -nyújtott oda egy képet. Szívem meghasadt, mikor megnéztem. Egy göndör hajú fiú mosolygott vissza rám. Boldognak tűnt. Hoffmannra néztem, aki meredten bámulta a kezembe lévő képet. Szemébe düh és fájdalom csillogott. - Úgy gondolom készen állsz egy nagyobb feladatra..-nézett ki az ablakon..- Egy évet kapsz..-nyögte ki. Tátva maradt a szám.. Eddig a többire mindig csak negyed évet kaptam. - A húgod is ott lehet veled addig..-mondta csöndesen. Szívem hevesebben kezdett dobogni. Újra láthatom. - Hónaponta fogunk csak találkozni, mivel nekem más dolgom van..- a szökés reménye csillant fel bennem. Mondott még valamit, de agyam egy jó menekülési terven kattogott. Van remény.

Nem rész-

Sziasztok! Bocsánat, hogy nem hoztam részt, de még nem fejeztem be. Legkésőbb kedden fölrakom az újat! Addig is köszönöm az oldalmegjelenítéseket :)) Utólag is boldog Valentin napot minden kedves olvasómnak!  <3

01-Ryan

Bágyadtan néztem magam elé.. Kezemet vizsgáltam, véres volt. Más vére volt. Egy ártatlan fiú vére, aki hitt nekem. Akinek elvettem az életét. Egy fiú aki szeretett engem, de én őt nem.. Csak kihasználtam, ahogy a többit is. Könnyes lett a szemem, ahogy ránéztem. Ott feküdt előttem, és engem nézett. Üveges tekintete a szívemig hatolt. Halkan felzokogtam, majd megfogtam a kezét.
- Sajnálom Ryan..-suttogtam. Nem hallotta. Soha nem is fogja. Nem fogja megtudni, hogy én ezt nem akartam, hogy én próbáltam eltolni magamtól őt. Soha nem fogom magamnak megbocsátani ezt.
 Hirtelen egy kezet éreztem a vállaimon.
-Menjünk!- mondta komoran Hoffmann..- Neki már lőttek.
- Nem hagyom itt..- mondtam halkan.
- Azt mondtam menjünk!-mondta erőteljesebben, majd fölrántott a földről. Fölszisszentem a fájdalomtól, ami a vállamba nyílalt. - Nekünk még dolgaink vannak!- suttogta a fülembe, majd fölkacagott. Undorodva elfordítottam a fejemet. Tudtam mire gondol.
- Engedj el!-ordítottam. Fölvonta a szemöldökét, majd elengedte a kezem. Azt hittem, békén hagy, ám csalódnom kellett. Erős fájdalmat éreztem, megfogta a hajamat, és húzni kezdett. Kihúzott a házból, egyenesen a kocsiig. Ott elengedett, majd lelökött a földre.
-Hogy neveltek téged, hogy csak úgy parancsolgass? Mit képzelsz magadról? Azt hiszed ha kiabálsz jobb lesz? Hát tévedsz kis lány! Felejtsd el, hogy neked valaha még jó életed lesz! Most én parancsolok, már hozzám tartozol!- ordította, majd belém rúgott. Felkiáltottam a fájdalomtól. Nem bírtam tovább megtörtem, halkan sírni kezdtem. Hoffmann kinyitotta a kocsi ajtót, majd fölrántott a földről és betuszkolt a kocsiba, majd becsapta az ajtaját. Megkerülte a járművet és beszállt mellém. Fejemet a kezemre hajtottam, és kinéztem az ablakon. Ryan üres tekintete lebegett a szemem előtt. Gyomrom összeszorult, és egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Kezemet az oldalamra helyeztem, ahol Hoffmann előbb megütött, halkan fölszisszentem. Ennek meg lesz a nyoma. Visszaraktam a kezemet a combomra, majd megpróbáltam úgy ülni, hogy ne fájjon a csípőm. Lehunytam a szemeimet..Egyedül akartam lenni.. Messze mindenkitől..
Hoffmann ráhajtott az autópályára, majd félrehúzódott az úton. Kezeit a kormányon pihentette, majd rám nézett.
- Nem akartalak bántani..Én csak...-kezdte, majd kezét ökölbe szorította.- Ha nem lennél olyan makacs boldogok lennénk..- suttogta..- Egyszerűen csak csöndbe kéne maradnod, és minden oké lenne..- rázta meg a fejét..- Én sajnálom, hogy megütöttelek..-hangja nem tükrözött megbánást, ahogy soha sem.
- Semmi baj.. Én hibám...- mondtam csöndesen. Hoffmann elmosolyodott, majd visszahajtott az autópályára. Kirázott a hideg, ahogy kezét a combomra tette.
- Megállunk egy motelban, majd holnap folytatjuk utunkat..
- Hova megyünk?-kérdeztem összeszoruló szívvel. Újabb áldozat.
- Azt majd időben megtudod kicsim!- kacagott föl, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt. Hányingerem támadt ahogy szája a számhoz ért. Elhúzódott, majd visszafordult a kormány felé. Óvatosan letöröltem a számat, majd elfordultam az ablak felé.
Egy óra kocsi út után lehúzódtunk egy olcsó motel előtt. Hoffmann leállította a motort, majd kiszállt. Megkerülve a kocsit kinyitotta az ajtót, majd erősen megszorítva a kezemet, maga után kezdett húzni. Beérve a házba elengedte a kezemet, majd ujjait az enyémre kulcsolta. Tudtam mi jön. Színjáték.
Vettem egy mély levegőt, majd mosolyt erőltettem az arcomra. Rámosolyogtam a recepciós férfira, aki viszonozta a gesztust.
- Egy egyágyas szobát kérnénk egy napra..-mondta mogorván Hoffmann. A férfi odaadta a kulcsot, majd egy papírt adott oda. Míg a fiú kitöltötte a papírt a férfi előtte állt, de közben engem nézett.. Pontosabban a kezeimet.
- Elestem..-dugtam magam mögé a kezeimet. A férfi biccentett, majd elvéve Hoffmanntól a papírokat fejével a lift felé bökött. Hoffmann megfogta a kezeimet, majd maga után kezdett húzni. Miután becsukódott a liftajtó, a számnak esett, és vadul falni kezdte azt.
- Ne itt, inkább a szobában..-mondtam óvatosan. Elhúzódott tőlem, majd egy ideig a szemembe nézett. Azt hittem megint megfog ütni, de ehelyett csak mosolyogva biccentett. Leakartam lassítani az időt, hogy minél később érjünk be a szobába. De az élet megint nem kedvezett nekem, és észre se vettem már is a szobánkban voltunk.
Lemostam kezeimről az alvadt vért, majd belenéztem a tükörbe. Bedagadt szemeim alatt lila karika volt, hajam kócosan esett a vállamra. Megmostam arcomat, majd fölhúztam a pólómat. Egy jókora lila folt díszelgett az oldalamon. Szorosan lehunytam a szemeimet, majd összeszorítva a számat, hozzáérintettem kezeimet. Halkan fölszisszentem, mire egy kéz fonódott a derekamra. Undorodva nyitottam ki a szemeimet, mikor a csupasz felsőteste hozzáért a hátamhoz. Szorosan megölelt, mire erős fájdalom nyílalt belém. De nem adtam ki hangot, csöndben maradtam. Belecsókolt a nyakam, majd szívni kezdte azt.
- Úgy emlékszem nekünk van még egy elmaradt ügyünk..Most tökéletes alkalom lenne bepótolni..Nem gondolod?-suttogta a fülembe, mire kirázott a hideg. Megmarkoltam a combjaimat, majd egy mosolyt erőltettem magamra.
- De..Tökéletes alkalom..-mondtam halkan, mire fölkapott, és bevitt a hálószobába. Én csak néztem magam elé és hagytam, hogy szükségleteit megint kiélvezze rajtam. Nem szóltam egy szót sem, mikor megcsókolt vagy mikor kezei végig siklottak a testemen. És akkor sem mikor magáévá tett. Végig csöndben voltam, pedig rettentően fájtak az érintései, szavai. Undorodtam tőle. Gyűlöltem őt.

New Blog

Sziasztok! Új blogba kezdem, mivel nem volt semmi ötletem az előzőhöz. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket! Már dolgozom a részen, és igyekszem hamar hozni! xx'