01-Ryan

Bágyadtan néztem magam elé.. Kezemet vizsgáltam, véres volt. Más vére volt. Egy ártatlan fiú vére, aki hitt nekem. Akinek elvettem az életét. Egy fiú aki szeretett engem, de én őt nem.. Csak kihasználtam, ahogy a többit is. Könnyes lett a szemem, ahogy ránéztem. Ott feküdt előttem, és engem nézett. Üveges tekintete a szívemig hatolt. Halkan felzokogtam, majd megfogtam a kezét.
- Sajnálom Ryan..-suttogtam. Nem hallotta. Soha nem is fogja. Nem fogja megtudni, hogy én ezt nem akartam, hogy én próbáltam eltolni magamtól őt. Soha nem fogom magamnak megbocsátani ezt.
 Hirtelen egy kezet éreztem a vállaimon.
-Menjünk!- mondta komoran Hoffmann..- Neki már lőttek.
- Nem hagyom itt..- mondtam halkan.
- Azt mondtam menjünk!-mondta erőteljesebben, majd fölrántott a földről. Fölszisszentem a fájdalomtól, ami a vállamba nyílalt. - Nekünk még dolgaink vannak!- suttogta a fülembe, majd fölkacagott. Undorodva elfordítottam a fejemet. Tudtam mire gondol.
- Engedj el!-ordítottam. Fölvonta a szemöldökét, majd elengedte a kezem. Azt hittem, békén hagy, ám csalódnom kellett. Erős fájdalmat éreztem, megfogta a hajamat, és húzni kezdett. Kihúzott a házból, egyenesen a kocsiig. Ott elengedett, majd lelökött a földre.
-Hogy neveltek téged, hogy csak úgy parancsolgass? Mit képzelsz magadról? Azt hiszed ha kiabálsz jobb lesz? Hát tévedsz kis lány! Felejtsd el, hogy neked valaha még jó életed lesz! Most én parancsolok, már hozzám tartozol!- ordította, majd belém rúgott. Felkiáltottam a fájdalomtól. Nem bírtam tovább megtörtem, halkan sírni kezdtem. Hoffmann kinyitotta a kocsi ajtót, majd fölrántott a földről és betuszkolt a kocsiba, majd becsapta az ajtaját. Megkerülte a járművet és beszállt mellém. Fejemet a kezemre hajtottam, és kinéztem az ablakon. Ryan üres tekintete lebegett a szemem előtt. Gyomrom összeszorult, és egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Kezemet az oldalamra helyeztem, ahol Hoffmann előbb megütött, halkan fölszisszentem. Ennek meg lesz a nyoma. Visszaraktam a kezemet a combomra, majd megpróbáltam úgy ülni, hogy ne fájjon a csípőm. Lehunytam a szemeimet..Egyedül akartam lenni.. Messze mindenkitől..
Hoffmann ráhajtott az autópályára, majd félrehúzódott az úton. Kezeit a kormányon pihentette, majd rám nézett.
- Nem akartalak bántani..Én csak...-kezdte, majd kezét ökölbe szorította.- Ha nem lennél olyan makacs boldogok lennénk..- suttogta..- Egyszerűen csak csöndbe kéne maradnod, és minden oké lenne..- rázta meg a fejét..- Én sajnálom, hogy megütöttelek..-hangja nem tükrözött megbánást, ahogy soha sem.
- Semmi baj.. Én hibám...- mondtam csöndesen. Hoffmann elmosolyodott, majd visszahajtott az autópályára. Kirázott a hideg, ahogy kezét a combomra tette.
- Megállunk egy motelban, majd holnap folytatjuk utunkat..
- Hova megyünk?-kérdeztem összeszoruló szívvel. Újabb áldozat.
- Azt majd időben megtudod kicsim!- kacagott föl, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt. Hányingerem támadt ahogy szája a számhoz ért. Elhúzódott, majd visszafordult a kormány felé. Óvatosan letöröltem a számat, majd elfordultam az ablak felé.
Egy óra kocsi út után lehúzódtunk egy olcsó motel előtt. Hoffmann leállította a motort, majd kiszállt. Megkerülve a kocsit kinyitotta az ajtót, majd erősen megszorítva a kezemet, maga után kezdett húzni. Beérve a házba elengedte a kezemet, majd ujjait az enyémre kulcsolta. Tudtam mi jön. Színjáték.
Vettem egy mély levegőt, majd mosolyt erőltettem az arcomra. Rámosolyogtam a recepciós férfira, aki viszonozta a gesztust.
- Egy egyágyas szobát kérnénk egy napra..-mondta mogorván Hoffmann. A férfi odaadta a kulcsot, majd egy papírt adott oda. Míg a fiú kitöltötte a papírt a férfi előtte állt, de közben engem nézett.. Pontosabban a kezeimet.
- Elestem..-dugtam magam mögé a kezeimet. A férfi biccentett, majd elvéve Hoffmanntól a papírokat fejével a lift felé bökött. Hoffmann megfogta a kezeimet, majd maga után kezdett húzni. Miután becsukódott a liftajtó, a számnak esett, és vadul falni kezdte azt.
- Ne itt, inkább a szobában..-mondtam óvatosan. Elhúzódott tőlem, majd egy ideig a szemembe nézett. Azt hittem megint megfog ütni, de ehelyett csak mosolyogva biccentett. Leakartam lassítani az időt, hogy minél később érjünk be a szobába. De az élet megint nem kedvezett nekem, és észre se vettem már is a szobánkban voltunk.
Lemostam kezeimről az alvadt vért, majd belenéztem a tükörbe. Bedagadt szemeim alatt lila karika volt, hajam kócosan esett a vállamra. Megmostam arcomat, majd fölhúztam a pólómat. Egy jókora lila folt díszelgett az oldalamon. Szorosan lehunytam a szemeimet, majd összeszorítva a számat, hozzáérintettem kezeimet. Halkan fölszisszentem, mire egy kéz fonódott a derekamra. Undorodva nyitottam ki a szemeimet, mikor a csupasz felsőteste hozzáért a hátamhoz. Szorosan megölelt, mire erős fájdalom nyílalt belém. De nem adtam ki hangot, csöndben maradtam. Belecsókolt a nyakam, majd szívni kezdte azt.
- Úgy emlékszem nekünk van még egy elmaradt ügyünk..Most tökéletes alkalom lenne bepótolni..Nem gondolod?-suttogta a fülembe, mire kirázott a hideg. Megmarkoltam a combjaimat, majd egy mosolyt erőltettem magamra.
- De..Tökéletes alkalom..-mondtam halkan, mire fölkapott, és bevitt a hálószobába. Én csak néztem magam elé és hagytam, hogy szükségleteit megint kiélvezze rajtam. Nem szóltam egy szót sem, mikor megcsókolt vagy mikor kezei végig siklottak a testemen. És akkor sem mikor magáévá tett. Végig csöndben voltam, pedig rettentően fájtak az érintései, szavai. Undorodtam tőle. Gyűlöltem őt.